nincs megnevezve

Kezdek kicsit kétségbe esni: még kb két hónap a nagy pillanatig, de én még mindig nem tudom mi lesz a kisbaba neve, és arról se nagyon van elképzelésem, hogy hogyan kell szülni. Nem olvastam még holisztikus útmutatókat, nem kerestem fel szüléssegítő dúlákat, és arról sincs fogalmam milyen hatással van a későbbi nemi életre ha az apa is bent van a kórteremben. Van viszont millió kétségem, életről és halálról. 

Elhoztuk a bútoraimat Pestről, a lakásom töküres, várja a vevőket. Induláskor lepörgettem gyorsan azt az elmúlt 9 évet, amit ott töltöttem - bulizós nyarak és depressziós telek, ennyi a leltár. És volt néhány este, ami nincs megnevezve. Hideg, meleg, fent és lent, de valahogy soha nem középen. Ja, még az elején a volt pasim, egy másik korszak. És még régebbi idők - ma reggel a rádióban Udvaros Dorottya énekelt az Átutazó című lemezről a Botladozva című dalt - kevesebb, mint fele idős voltam amikor azt hallgattam, mindennek az elején és mégis már mennyire a közepén. Utaztam apámékkal az Őrségbe, voltam 16 és fél, a kocsiban szólt az Átutazó, engem meg Pesten sóvárogva vártak, életemben először. 

Mérhetetlenül öregnek kezdtem magam érezni hirtelen a mai reggelen.

És mindeközben, mialatt ezeket írom, a kisbaba vad bukfenceket vet a hasamban. A boldogság netovábbja.

elröpül a nyár is, viszi zöld selyemingét

Hihetetlen káros az emberi butaság, mintha valami fertőző betegség lenne, ami elől karanténnal ki tudnám magam vonni. Úgyhogy ma elkaranténoltam magam, hazajöttem fél9h-kor a munkából (7h-kor kezdek, brrr), de előbb még összevesztem a kollegámmal, mit összevesztem, belefröcsköltem minden eddig felgyűlt sérelmemet abba a nagy arcába, aztán jöttem csak haza. Felköltöttem emberem, belesírtam egyet a nagypárnájába meg a vállába, aztán készítettem neki reggelit, aztán most elment és én szedem össze az erőmet, hogy valami felemelőt csináljak az elmúlt idők gagyitermése után. Kereskedelmi rádió reggeli műsorát vezetni amúgy sem egy nagy értékteremtő tevékenység, nem nekem van kitalálva. Úgyhogy ma, már itthon - miután emberem elment dolgozni - megtisztulásképp csutkára nyomtam az Arvo Part-ot a magnón (Te deum), mind magam, mind a kisbaba számára, sőt, inkább ez utóbbi érdekében történik minden, például hogy amíg nem muszáj nem teszem ki hülye emberek hatásának, úgyis kap majd belőlük eleget. Ha csak magamról van szó, tűrök, de szerencsére nem csak én vagyok már magamban sem egyedül, és még 3 hónapig kell óvnom védenem, hogy vidám boldog gyermekként kerüljön ki majd a téli depressziós sötét világba. Nem vártam még így az újévet sosem.

Úgyhogy ma kicsit olyan, mint régen, amikor a suliból első óra után valami kamu indokkal elkéredzkedtem, aztán hazamentem és élveztem az ingyen szabadságot. Még kissé kóválygok ugyan a 6h-os keléstől, de lassan összeszedtem magam és körbeveszem magam további szépségekkel. Pl Kántor Péter verseket olvasok, csellózom a csellón, aztán pedig elmegyek és veszek festéket és kifestem a gyerekszoba falát. Így lesz a fos-sárga téleleji hideg reggelből napsütéses melegszínű őszi délután.