Néha, amikor kivételesen nem eszem meg egy kiló gyümölcsöt, vagy épp az uszodában 1000 méter után csinálom a nyújtógyakorlatokat a vízben, néha egészen, túlságosan is könnyűnek érzem magam. Ilyenkor az első jóérzés után mindig összeszorul a gyomrom és ijedten lenézek a hasamra hogy megvan e még - szerencsére eddig az esetek 100%-ban ugyanúgy volt ahogy előtt hagytam. Félek hogy egyszer nem lesz ott és kiderül, álmodtam az egészet.
Merthogy olyan mint egy álom. Nem feltétlen az hogy az ember babát vár, hanem ahogy várja, meg akivel. Nem tudom az elmúlt 7 évet hogy éltem túl enélkül az érzés nélkül - sőt, hogy lehetséges hogy életem 36 éve alatt most másfél éve van olyan valaki, aki tényleg, hazugságok és elvárások és számítás nélkül tud szeretni. Ennek fényében még szánalmasabban szikrázik régebbi szerencsétlen szingli életem és a körülötte lévő bonyolult viszonyrendszer, a pesti és egyéb éjszakák, az unalmas kiégett vasárnapok, stb.
Bárhogy lesz is, már ezért megérte idáig eljutni.
És most, hogy elértem a napsütötte sávig, tul.képp egy dolog hiányzik a családomon és a barátokon kívül, merthogy az alkohol meglepően nem - a futás. Egy éve ilyenkor még nagyban edzettem az itteni stadionban a váltómaraton-versenyre, az őszi fényben róttam a köröket, nem tudtam még mi lesz, de nyilván sejtettem és szabad voltam és az adrenalinszintem az egekben és gyilkoltam a zsírpárnáimat és közben szólt a zene - de már csak pár hónap és megint róhatom a köröket - már ha lesz erőm - és akkor végre valahára egy cseppnyi hiányérzet nem marad bennem.
